Where You Wanna Be – Unsenses interjú

A Hardstyle Mag (hardstylemag.com) Unsesesszel készített interjújának fordítását olvashatjátok.

Unsenses, azaz Gilles, egy 23 éves belga tehetség, aki születése óta imádja a zenét. 12 évesen fertőzte meg a föld leggyorsabban növekvő szenvedélye, a hardstyle, és azóta nem volt nap, hogy ne hallgatna, készítene vagy játszana partikon. 2011-ben úgy dönt, elkezdi komolyan venni a dolgokat, mint Unsenses, és mélyebben beleássa magát a zenekészítésbe. Tavaly elérte az egyik legfontosabb mérföldkövet, mint hardstyle producer: a Dirty Workz szerződést és közös munkát ajánlott neki.

A zenét illetőleg, Unsenses az emberi érzelmek zenébe ültetésére fókuszál, és ez a képessége eszméletlen. Ha szeretitek a euphoricot, vagy olyasmit kerestek, amely visszahozza az örömet az életetekbe, erősen javasoljuk, hallgassátok meg, a dallamai, mint az éles nyilak, melyek sosem tévesztenek célt, egyenesen a szívetekbe találnak.

Ma pedig az az öröm ért bennünket, hogy eljött hozzánk a szerkesztőségbe, hogy a saját hardstyle-víziójáról meséljen, az eddigi karrierjéről és a jövőbeni terveiről.

Szia, Gilles, hogy vagy ma? Mindig öröm vendégül látni egy Dirty Workz-tagot!
Haha, igen! Tetszik, amit itt csináltok! Amúgy remekül vagyok. Most jelent meg az új szólólemezem, a ‘Where U Wanna Be’, és a kommentek elsöprőek. Úgy örülök, hogy az emberek is átérzik amit én, mialatt ezt a számot készítettem. Boldog DJ vagyok!

Mielőtt belekezdenénk, szeretném megtudni, hogy kerültél a hardstyle-ba. Mindannyiunknak van ezzel kapcsolatban valamilyen története, és a Dirty Workz-tagok sosem szégyenlősek ezzel kapcsolatban!
Ahogy fentebb említetted, Belgiumban élek, Turnhoutban, hogy pontosítsak. Tekintheted akár a belga harddance mekkájának (haha). Ha harddance partikat akarsz hétvégente, akkor ez a te környéked! Mindig is a keményebb stílusok rajongója voltam, akárcsak több ezren körülöttem. 5-6 évvel ezelőtt döntöttem el, hogy nyomot is hagyok a közösségben.

Sosem választottam a könnyebbik utat, de mindig azt csináltam, amit szerettem. Két évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba a Dirty Workzel. Mindig tősgyökeres Coone-rajongó voltam, így amikor megkérdezték, akarok-e csatlakozni, egyértelmű volt, hogy a válaszom, igen.

És azóta teljesen rajta maradtál ezen a műfajon, mi? Milyen más stílusokat hallgatsz még?
Mindent, ami megérint. Számomra a zene nyelv, amely egyenesen a szívemből jön. A Youtube vagy a Spotify mindig teljes sebességgel száguld, stílust nem számítva. Mindig libabőrös pillanatokat keresek. De akármi is lesz, a hardstyle marad az örök szerelmem.

Belgiumból származol, és nekem, franciaként, először az jut eszembe, milyenek is a belga ételek. Mondd meg, Gilles, mit ajánlasz a francia ízlésemnek, ha Belgiumban járok?
Őszintén, a kedvenc kajám mindig is a pizza volt. De ha belga módon akarod csinálni, azt hiszem, nem lőhetsz mellé egy nagy adag marhapörkölttel, hasábbal és majonézzel!

Jó, elég a kaja sztereotípiákból, vissza a hardstyle-ra! Az egyik legtehetségesebb művész vagy, akivel találkoztam, és aki így átviszi a zenébe az érzelmeket. Hogy csinálod?
Egész életemben erre a kérdésre kerestem a választ. De attól tartok, nem írhatok kézikönyvet vagy magyarázatot. Mikor zenét/klippet készítek, vagy találok valami megindítót online, mindig megmutatom a szüleimnek és a barátaimnak, hogy mit gondolnak róla. Mindig ugyanazt a választ kapom: „Nagyon jó!”
Ez az a pillanat, amikor rájövök, nem úgy éreznek, ahogy én. Egyesek érzékenyebbek másoknál. Ne érts félre, minden véleményt tisztelek. Hogy a kérdésedre válaszoljak: nem tudom, hogy csinálom, egyszerűen csak érzem. Biztosan sokan éreznek még hasonlóan. De végül is, elektronikus zene, és mindannyian szeretünk bulizni, nem igaz?

Legutóbbi számod, a ‘Where U Wanna Be ‘, mindig borzongást okoz a szerkesztőségnek, ha lejátsszuk. A videóklip pedig nagyon érzelmes, mégis szomorú. Mi inspirált, amikor ezt a lenyűgöző zenét készítetted?
Minden szám azt meséli el, ahogyan a készítéskor érzek. A ‘Where U Wanna Be’ is. Az érzés, amikor elveszítesz valakit, akit szeretsz, leírhatatlan. Összetöri a szíved. Mindannyian megtapasztaljuk a fájdalmat, és mindannyian másképp éljük meg. De mindig azt akarjuk hinni, szerettünk egy jobb helyen van. Sosem tudhatjuk, mikor kell elbúcsúznunk. Mindig azt hisszük, később találkozunk. És mindig reméljük, ott vannak, ahol lenni akarnak.

Gyakran megkérdezem a művészeket, mi inspirálta őket ennél vagy annál a zenénél, amiket kiválasztok. Kész vagy erre?
Naná, lökjed!

Szuper, az első, amit kiválasztottam, a ‘Home’. Szeretem ezt a számot. Színes, a nyárra emlékeztet. Abszolút mestermű. Mi járt a fejedben, mikor ez készült?
Oké, most elmondok valami nagyon személyeset, amit eddig még soha. Tavaly készült, júniusban, amikor a barátnőm elhagyott. 6 éven át tartott a kapcsolatunk, szóval igazán megviselt. Aznap aludtam, majd kiugrottam néhány italra a barátaimmal, és arról beszéltünk, mi történt. De ez sem segített, vissza akartam őt kapni. Amellett, hogy elveszítettem egy fontos embert, az otthonomat is. Most már tudjátok.

Egy másik, amit nagyon érdekesnek találok, a Denzával és Mandyvel közös ‘Code of Destiny’, amit, azt hiszem, tavaly játszottál a 10 Years Dirty Workzön, b2b2b szettben. Ugye? Ez volt az első kollabod Dirty Workz tagokkal?
Így igaz. Lehetőséget kaptunk a 10 Years DWX-en közösen játszani, és azt gondoltam: „Miért ne készítsünk közösen egy számot?” És így lett. Összejöttünk Denza stúdiójában 3 alkalommal, hogy elkészítsük. Utána még videóklipet is csináltunk! Jó emlékek. Nem ez volt az első kollabom DWX tagokkal. A ‘The Dreamer ’ -t a Heatwavezzel készítettem pár hónappal azelőtt. Nagyon jó barátaim, és néhány évvel azelőtt már volt két kollabunk, amely a weben jelent meg. Tartsátok a szemeteket azokon a srácokon, mert magas szinten űzik a zenekészítést!

Keményebb számokat is tudsz, mint a ‘Yallah’, ami őszintén szólva, nekem nagyon tetszik. Erőteljes, ütős, imádom azt az arab-vibrálást a hangzásban. Ezért nevezted el ’Yallah’ -nak?
Haha, az vicces sztori. Belefutottam egy Arab Trapbe, ami trap zene arab beütéssel. Nagyon tetszett a hangulata, ezért döntöttem úgy, hogy készítek egy remixet Jumpa és Reddy Roc számából, a ‘YALLAH’ -ból. A barátaimnak először nem tetszett, de én elszánt voltam. Tavaly minden nagyobb fellépésen lejátszottam és a közönség reakciója fantasztikus volt (és még mindig). A ‘Yallah’ azt jelenti, ’gyerünk’, ami király felkiáltás a tetőfok beindítására.

Gondolom, sejtetted, hogy eljön ennek a kérdésnek is az ideje az interjú során: Számíthatunk rá, hogy durvább számokat játszol a jövőben?

Nem tudom, talán. Mindig olyat csinálok, amit szeretek, nem mondhatom biztosra, hogy nem változik az ízlésem az évek során. Jelenleg a válaszom nem. Szeretem az erős hangzásokat, de a manapság nagyon népszerű szuperdurva rawstyle nem az én világom.

Esetleg egy kis terrort egy nap?
Haha, azt meghagyom a terror-szakértőknek! A magasabb BPM-ekről szólva, hallgasd meg a Home nightcore-verzióját!

Hahh! Szép! Ja, egy rajongód sem szeretné kihagyni a fellépéseidet ezen a nyáron. Hol játszol majd, Gilles?
Megtalálhattok a Sunrise Festivalon, a Replay Festivalon, az Intentsen, az Elsom Open Airen és még sok más helyen! Van még egy különleges helyszín, de azt nem árulhatom el. De az biztos, hogy egy álmom válik valóra!

Jó, hogy itt voltál a Magnál ma, az egész csapat a legjobbakat kívánja a karrieredben, mind hiszünk benned és alig várjuk a következő megjelenést. Vigyázz magadra, haver!
Köszi, srácok, öröm volt válaszolni, remélem, még találkozunk!

Ha tetszett, oszd meg a hírt vagy like-old!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •   
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.